Lezárult pályázatok

A lezárult nyertes pályázatokban kitűzött célok sikeres teljesítéséről szóló beszámolók foglalnak helyett:

Kedvezményezett adószám: 1 8 9 3 7 4 9 7 – 1 – 1 9

Kedvezményezett neve: Ők is Emberek Alapítvány

 Beszámoló

Elérkezett a várva várt kirándulás 2022-05-21-napja, indulás Zircről kora reggeli órán, hiszen hosszú út állt előttünk. Felkerültek a vadonatúj fejfedők, az Ők is Emberek Alapítvány logójával, amely szintén a NEA pályázatnak köszönhetően készülhetett el. A simléderes emblémás sapkákat örömmel fogadták fiataljaink és kísérőik.

Csapatunk izgalommal várta az ismertetést az előttünk álló programsorozatról. A szemerkélő eső kis aggodalommal töltött el mindnyájunkat, azonban, amint megérkeztünk 10-órára Ópusztaszerre, a felszakadozó felhők bizakodással töltöttek el bennünket.

Első állomásunk a 3D-s filmvetítéssel vette kezdetét, amely betekintést adott számunkra a honfoglalástól egészen napjainkig magyarságunk, országunk történetébe.

Ezt követte a Rotundában a Feszty körkép megtekintése, amely felejthetetlen élmény volt, hanghatásokkal idézte fel bennünk Őseink mindenkori korhű eseményeit. Olyan érzés volt, mintha egy csata kellős közepére érkeztünk volna, a hangeffektusok teljes átélést biztosítottak számunkra. Átszellemülve hagytuk el a csata színterét.

A ,,Promenade” megtekintése következett, a Feszty körkép köré építettek egy, ,,folyosót” amelyen korhű ruha költemények, korhű üzletek, szatócsbolt, fodrászat, varró műhely, kávézó stb. sorakozott egymás utánban.

 Viasz ember figurák szemléltették korhű ruhákban öltöztetve az emlékképeket, s ez által, olyan érzésünk keletkezett, mintha visszautaztunk volna egy kissé a múltba. Csodálkozással töltötte el a sérült fiataljainkat, mert akár egy filmben érezhették magukat ez által.

Megtekintettük a Gátőrházat, Gátőrt láttunk viaszból szolgálati ruhában régies használati eszközökkel, elolvastuk a gátőrök eskütétel szövegét meghökkentően komoly és felelősségteljes foglalkozás volt.

Miután elfogyasztottuk szendvicseinket, elindultunk újabb uticélunk felé, mivel megérkezett a felkért tárlatvezető. A jurtákhoz vettük az utunkat, majd érdekes előadást hallgattunk az íjkészítés rejtelmeiről, kiváló ismeretekkel rendelkezett e felől a vezetőnk.

Élménydús történetet hallgattunk Őseink életmódjáról, szokásaikról, majd a Hét vezér irányába folytattuk utunkat, a szobor csoport a dombtetőn várt reánk némán, méltóságteljesen.

A szoborcsoporttól elénk tárult a növénykert, és a fűszernövények háza, míg távolabb a romkertet vehettük szemügyre.

A csoportkép készítését követően elindult kis csapatunk a millenniumi emlékmű irányába.

Végigjártuk a milleniumi emlékparkot, körbejártunk a mellszobrok mentén, majd visszaindultunk a skanzent megtekinteni. Elsőként a szatócsboltot látogattuk meg régi cukorkák, édességek retro tárháza, no és némi kis ajándék beszerzésére is alkalmas helynek bizonyult.

Megcsodáltuk az áttelepített szélmalmot, templomot, tárlatvezetőnk részletesen ismertette minden épületnek a sajátosságát, s azt, mit mire mikor mely szokás szerint használtak.

Végezetül a Tiszai árvíz vonulását tekinthettük meg, fény és hang effektusok kíséretében követtük végig a gátak áttörését s Szeged városát, ahogyan fokról fokra maga alá gyűrte a hömpölygő áradat.

Köszönjük ezt a különösen értékes kirándulást, ez a NEA pályázati támogatás nélkül nem jöhetett volna létre.

A képhez tartozó alt jellemző üres; kep-4.png a fájlnév

Pályázat címe: Ők is Emberek

Pályázó: Ők is Emberek Alapítvány

Kuratóriumi elnök: Obermajer Dorina

Pályázati azonosító: NEAO-KP-1-2021/8-000529

Elnyert támogatási összeg: 500 000 Ft

Megvalósítás időpontja: tervezés alatt

Elnyert támogatási összegből tervezett programok:

KIRÁNDULÁS ZSELICBE

Program:

Szenna Skanzen

Múzeumlátogatás, kézműves foglalkozás a skanzenben.

… ahol hagyományaink tovább élnek A szennai Szabadtéri Néprajzi Múzeum Somogy megyeszékhelyétől, Kaposvártól 8 km-re található, és az országban egyedülállóan, helyi kezdeményezésre, egy élő faluban létrejött falumúzeum. Célja a Somogyban napjainkig fennmaradt talpas-favázas népi építészet emlékeinek az utókor számára történő megőrzése a szabadtéri néprajzi gyűjteménybe történő áttelepítésével. Az áttelepítés a hitelesség igényével, az eredeti faelemek lehető legnagyobb mértékű megtartásával, a hagyományos anyagok és technika alkalmazásával történt.Az első lakóépületet 1975-76-ban telepítették át, és 1978-ban nyitották meg. Ma már öt porta áll az egy utcából álló, múltidéző épületsoron. A gyűjteménybe áttelepített lakó- és gazdasági építmények Belső-Somogy falvaiból, a Zselicségből és a Dráva mentéről származnak. Az áttelepített öt lakóház külső megjelenésében az 1848 utáni népi építészet emlékanyagát hordozza. A telkeken elhelyezett gazdasági építmények a ház lakóinak vagyoni állapotára utalnak. Az épületek berendezési tárgyai a hagyományos paraszti kultúra eszközkészletét idézik fel. A lakóházakon, és a hozzájuk tartozó gazdasági épületeken kívül több pince és présház is megtekinthető.A múzeum területén található Somogy egyik legszebb műemléke, az 1785-ben népi barokk stílusban épült festett, kazettás mennyezetű református templom, mely igazi ékköve a megyének. A templom máig aktív szerepet tölt be a falu életében. https://www.youtube.com/watch?v=mXx78ozed9g   /  https://www.youtube.com/watch?v=KiD7kklc2D0

A képhez tartozó alt jellemző üres; kep-5.png a fájlnév

Bőszénfa – Szarvasfarm

Vadaspark, trófeagyűjtemény megtekintése.  Szarvas nézés. Közös ebéd a Zselicvad étteremben.

A hangulatos zselici dombok között fekvő kis falu, Bőszénfa ad otthont a Szent István Egyetem Vadgazdálkodási Tájközpontjának, a több mint 2 évtizedes múltra visszatekintő szarvaságazatnak. A vadtenyészet mára Közép-Európa egyik legjelentősebb állományává nőtte ki magát. Az 1300 hektáron elhelyezkedő birtok több mint 1500 gímszarvasnak, 300 vaddisznónak, 200 dámvadnak, 150 muflonnak és mintegy 50 őznek nyújt élőhelyet. A szarvasfarmon nagyvadak mellett háziállatok tenyésztése is zajlik.

A Bőszénfán található Szarvasfarmon, a Vadasparkban kialakított útvonalon végigsétálva, tájékoztató táblák segítségével megismerkedünk a hazánk vadászható nagyvadjaival, néhány háziasított és néhány egzotikus állattal. Szarvasok, dámszarvasok, vaddisznók, őzek, muflonok megfigyelésére, a vadállomány megtekintésére nyílik lehetőségünk.

A műemlék magtár épületében megtekintjük a trófeagyűjteményt, a hullott agancsokat, bepillantást nyerünk az agancs növekedésének sajátosságaiba az agancshullatástól az agancstisztításig.

A szarvas nézés során olyan területekre jutunk el, ahol nagy számban élnek gímszarvasok. A túra alatt megfigyeljük az állatok viselkedésének, táplálkozásának és szaporodásának főbb jellemzőit. A vadhúsból készült „Vadburgert” a Zselicvad étteremben ízleljük meg. https://www.youtube.com/watch?v=LaERs_NIuVo  /  https://www.youtube.com/watch?v=kZrrlY6QNXg

A képhez tartozó alt jellemző üres; kep-6.png a fájlnév
szarvasfarm Bőszénfa
A képhez tartozó alt jellemző üres; kep-7.png a fájlnév
szarvasfarm Bőszénfa

Kaposvár-Deseda Fekete István látogatóközpont https://www.youtube.com/watch?v=1Uqwpm0guFU

Látogatóközpont megtekintése tárlatvezetéssel.

A Deseda-tó – Magyarország leghosszabb mesterséges tava – Kaposvártól északra helyezkedik el. Ennek partján épült fel a Fekete István Látogatóközpont, otthont adva kiállításoknak. A látogatóközpont egy nem mindennapi épületben kapott helyet, amely egy hajót formáz. Orrával a Deseda felé néz. Névadója Fekete István, aki nem messze innen, Göllén született. A Tüskevár, Bogáncs és Vuk ifjúsági regény is hozzá fűződik.

A Látogatóközpontban a földszinten és a galérián a „Békalencse, vízipásztor, fakopáncs – a Deseda élővilága” című kiállítást nézzük meg, ahol megismerkedünk az itt élő sokszínű élővilággal, állat-, növény- és gombafajtákkal, illetve egy óriási akváriumban a Deseda halfajtáit is megcsodáljuk. 

A modern épület központi eleme az épített tölgyfa, amely a látogatóközpont tetejéig ér fel. Az élethű fának köszönhetően testközelből nyerhetünk betekintést a talaj- és a lombkoronaszint élővilágába.

Zenés délután a PRINCESS PARTY-val

A PrincessParty Zenés Diákszínpad fiatal társulata interaktív, színes, zenés, táncos előadásával, egy végtelenül szeretetteljes műsor keretein belül mutatja majd be a szeretetről, barátságról, varázslatról szóló műsorát Zircen. Előreláthatóan augusztusban kerül sor ennek a zenés délutánnak a megrendezésére, kibővítve a kora délutáni programot más érdekes előadással.

Kultúrával a fogyatékosokért

Pályázó: Ők is Emberek Alapítvány

Kuratóriumi elnök: Obermajer Dorina

Pályázati azonosító: NEA-TF-20-O-M-0239

Elnyert támogatási összeg: 400 000 Ft

Megvalósítás tervezett helyszínei:

·  Veresegyháza – Medveotthon

·  Noszvaj- De La Motte Kastély

·  Eger – Dobó István Vármúzeum

·  Kékestető

Megvalósítás időpontja: 2020.08.08.

Állomások

1.Zirc-Veresegyház Medveotthon

Program: Medveotthon megtekintése, kisvonatozás

Az öt és fél hektár területen kialakított Veresegyházi Medveotthon Közép-Európa egyetlen Medveotthona, mely az Állatvédő Világszervezet (WSPA) és a Veresegyházi Önkormányzat összefogásával jött létre. Közel fél éves munkával a kijelölt terület a medvék fogadására alkalmassá vált, így 1998-ban áttelepítették Gödöllőről az addig rossz körülmények között élő macikat. A terület kialakításánál fontos szempont volt, hogy a látogatók az állatokat teljesen biztonságosan, testközelből, azok zavarása nélkül láthassák. A Medveotthonban élő állatok fajtája és egyedszáma folyamatosan változik, hiszen az ország minden részéről érkeznek ide példányok. Magántartásból, más állatkertekből és külföldről is kap a Medveotthon állatokat.

2000 nyarán a Medveotthon farkasok befogadására is alkalmas kifutóval bővült, mára 29 farkas lakja. A három kialakult farkas falkának egy 120 négyzetméteres, két méter mély mesterséges tó és közel másfél hektáros erdős terület biztosítja a természetes élőhelyükhöz hasonló körülményeket. A farkasok jelenleg három csoportban élnek: a szelíd farkasok külön kerítve, a nyugodtabb példányok a medvék területén, azokkal együtt, a nagy falka pedig egy erdős területen, külön. 2015 elején egy új farkas kifutó épült, a macilift után, az erdőszélen.

2010-ben mosómedvék és ormányos medvék költöztek egy új kifutóba. Jelenleg az otthonban 2 rénszarvas is él.

Említésre méltó a megfigyelhető madárvilág is. Nagy élmény közvetlen közelről szemlélni a gyülekező, köröző hollókatvarjakategerészölyveketvércséketszarkákat. Nagy a nyüzsgés, különösen etetőidőben. 

2. Noszvaj – De La Motte kastély

A De la Motte kastély a magyar kastélyépítés miniatűr remeke, amely késő barokk, copf stílusban épült 1774-78 között. Építtetője, Báró Szepessy Sámuel később eladni kényszerült gróf Almásy Antal özvegyének, báró Vécsey Annának. A kastély közkeletű elnevezése az ő második házasságából származik: férje De la Motte ezredes Mária Terézia udvarából, neki tulajdonítják a kastély belső franciás díszítését és utalásait.

Program: Kastélylátogatás idegenvezetéssel

3.Eger

A hódító Oszmán Birodalommal szemben kialakított végvárrendszer fontos tagjának számító várat a 16. század első felében külső és belső részre osztották, a védműveket Alessandro Vedani tervei alapján korszerűsítették. Eger élére 1548-ban nevezték ki Dobó Istvánt várkapitánynak. Dobó elsődleges feladatának tartotta, hogy a várható török támadás ellen minél jobban megerősítse a végvárat. Ehhez növelte mind a helyőrség, mind a hadieszközök számát. A hadjáratot Kara Ahmed vezírSzokoli Mehmed ruméliai és Hadim Ali budai beglerbég irányította. Egyesített hadaik 1552 szeptemberében vették ostrom alá az egri végvárat, de a védők visszaverték próbálkozásaikat.

Az Egri várban, a Fülesbástyán alussza örök álmát Gárdonyi Géza, az Egri csillagok halhatatlan szerzője. A síron ez a három szó olvasható: „Csak a teste”, utalva arra, hogy szelleme alkotásaiban örökké él. Program: Dobó István Vármúzeum megtekintése. Megemlékezés Gárdonyi Géza sírjánál. Városnézés

4.Kékestető

Kékestető gyönyörű panorámájával és friss, magaslati levegőjével a túrázók kedvelt célpontja. A legendás Kéktúra útvonal része, 1963 óta hivatalosan is klimatikus gyógyhellyé nyilvánított terület. Hazánk legmagasabb pontját jelző csúcskőtől nem messze észrevehető 196 m-es TV torony alsóbb szintjén egy fedett és egy nyitott kilátóterasz található, ahonnan körpanorámában gyönyörködhetünk. Szerencsés kirándulóknak tiszta égbolt mellett, északi irányban még a Tátra vonulatai is feltárulhatnak.