Magyarországon számos tévhit és előítélet él a fogyatékossággal élőkkel kapcsolatosan. Az elmúlt évtizedekben a bevett gyakorlat fő irányvonala: gyermekkorban, a speciális iskolákban történő oktatás végéig többnyire a családok nevelik jelentős anyagi terheket vállalva sérült gyermeküket, majd ez idő után „kifulladva”, más lehetőségek hiányában, állami intézetek végleges gondoskodásba adják felnövő gyermeküket. Természetesen a családok igyekeznek kitartani amíg lehet, mely folyamat a legtöbb esetben elszegényedéshez és végső kilátástalansághoz vezet.
Az Ők is Emberek Alapítvány létrejöttekor és az eltelt évek során, az alábbi kérdésre igyekezett és igyekszik adekvát, reális válaszokat adni–
„Mi lesz a gyermekemmel, ha én már nem leszek?”
Ezért az alapítvány tevékenységének célját az alábbiak szerint határozza meg:
„Az alapítvány elsődleges célja, hogy vagyonának felhasználásával segítse, támogassa Zirc város és térsége közigazgatási területén állandó jelleggel tartózkodó fogyatékkal élő személyeket közvetlenül, illetve családjukon keresztül, megteremtve a feltételeit a fogyatékkal élők ellátását szolgáló ellátást és foglalkoztatást nyújtó, illetve bentlakást biztosító szociális intézménynek.”
Társadalmi probléma
AZ Egészségügyi Világszervezet (WHO) és a Világbank becslései szerint közel egymilliárd fogyatékkal élő ember él a földön, míg az Európai Unióban kb. minden hatodik polgár, mintegy 80 millió ember érintett. Magyarországon megközelítően 600 ezerre becsülik a tartósan egészségkárosodott és fogyatékkal élő emberek számát. Az EU átvette az ENSZ-egyezmény definícióját: eszerint fogyatékossággal élő minden olyan személy, aki hosszan tartó fizikai, értelmi, szellemi vagy érzékszervi károsodással él, amely számos egyéb akadállyal együtt korlátozhatja az adott személy teljes, hatékony és másokkal egyenlő társadalmi szerepvállalását.
A felnőtt értelmileg akadályozottak és autizmussal élők többnyire bentlakásos intézményekben élnek. Magyarországon általában ezeket a helyeket a totális szegregáció jellemzi. Egy intézményben átlagosan 130 ember lakik együtt, de van olyan pszichiátriai intézet is, ahol több mint 700-an zsúfolódnak össze. Többségük itt éli le szinte az egész életét. A helyzet súlyosságára világít rá egy 2005-ös nemzetközi vizsgálat, mely szerint a nagyobb magyarországi pszichiátriai intézményekben a gondozók 59 százaléka mindenféle szakirányú végzettség nélkül, betanítottként végezte a munkáját.. A lakóotthonok legnagyobb része lényegében a nagy intézmények egy-egy részlege, vagy telephelye, többnyire az intézet kerítésein belül épült, vagyis a külvilágtól éppolyan hermetikusan elzárt, mint az egész intézmény.
Az aktív korú fogyatékossággal élők foglalkoztathatósága alapos körültekintést igényel. Nem sorolható ugyanolyan bánásmód alá az összes fogyatékkal élő, mivel szükséges vizsgálni érzelemvilágukat, értelmi szintjüknek megfelelően és figyelembe kell venni azt a tényt, hogy adott személy sérülése milyen egyedi bánásmódot igényel és szükséges korlátokat állít fel a munkavállalás szempontjait figyelembe véve.
A sérült munkába vonhatósága, s annak mértéke a mai világunkban még nem eléggé kiforrott gyakorlatot mutat. Megfigyelhető a társadalom felkészületlensége a sérültek terhelhetőségét illetően, mert a védett foglalkoztatás lehetőségei beszűkültek. Munkavállalási esélyeik lényegesen rosszabbak a népesség többi részénél.